2011. február 10., csütörtök

Amsterdam

épp itt skypeol velem szemközt egy magyar muki.
onnan vettem észre, hogy azt mondta 'puszi'.
na mondom, ez vagy p*nát jelent, vagy elköszönést, belehallgatok kicsit ...
kicsit megnyugodtam, magyar a muki.

(a posztért pedig én kérek bocsánatot)

2011. február 7., hétfő

hétfő

az első stresszes napom, amióta itt vagyok. frusztráltak, ingerültek voltak az emberek. vibrált a levegőben az idegesség. a munka is új volt mindenkinek, de ettől teljesen függetlenül is adódott kliensek között összevitatkozás, egymás leöntése teával (véletlenül), majd rögtön utána sírvafakadás, pohár összetörése (kollégától).
ma velejéig hétfő volt.
boldog keddet akarok!

2011. február 6., vasárnap

az van,

szóval az van, hogy, skypeon, facebookon mindig kérdeztek róla, hogy mivan, milyen a hely, mindig elmesélem a napi - kétnapi - soknapi élményeimet, benyomásaimat, és mire eljutnék oda, hogy írjak ide is, egyszerűen kifáradok az írásba estére. tegyük hozzá, permanens netkapcsolatom sincs, ez is hátráltat.
tehát, imhol a megoldás, korábbi levelezéseim részleteit fogom ide bepasteolni. bocsánat érte,de csak finoman fogom majd csiszolgatni, amennyire időm engedi. jólesz, vagy jólesz?

2011. január 29., szombat

úgy tűnik...

Talán ez az utolsó hétvégém Leidenben, úgyhogy megyek, randevúzok vele még egyet.

2011. január 23., vasárnap

a kihagyhatatlan poszt

Szóval vasárnap, felvértezve magam bátorsággal, felültem a főbérlő egyik biciklijére (igen, be vagyok szarva a biciklin, mert túl magas az összes és nem érzem magam különösebben biztonságban rajta.. mégha gyereknek is készült) és karikáztam egyet. Jó volt, mert mindenütt van biciklisáv. No, és akkor hazafelé menet, kíváncsiságból még megnéztem, mi van a háztömb mögött, a sínek után..
És voila, egy bazi nagy zöld placcra érkeztem, tele kutyasétáltatókkal, gyereksétáltatókkal, biciklistákkal, nagymamákkal és nagypapákkal, hattyúkkal, sirályokkal, gázlómadarakkal, kanálissal. A távolban szélmalom (modernebbik változat), csönd, mosolygós emberek, autók kitiltva, némelyik út kifejezetten gyalogosútnak kinevezve. Békés, megható és kutyásos. (Rögtön hiányzott is mellőlem a Borka..)

nem, ez nem autóút, csupán bicikliút! (mondjuk a képeken pont alig van élőlény, na mindegy...)
placc
fuss, kutya, gazdi, te meg szedd föl a mellékterméket és dobd ki ide!
 folyik el a kanális
felnőtt és gyerek golden retriever gazdáival megy hazafelé 
És akkor jöjjön a lényeg, mert mi másról szólna is a poszt, mint a kutyákról (bocs, helló, itt Anna). Eddigi tapasztalataim alapján itt is (csakúgy mint Belgiumban) nagyon békés, tisztességes életet lehet élni, ha kutya/kutyatartó vagy. A legtöbb üzletből innen sincs kitiltva egyik sem. Engedetlen/ neveletlen kutyát nem láttam eddig (pedig sasolok, hidd el). Fajták tekintetében nagyon izgalmas a terep. A "szokásos" otthon is népszerű fajták mellett (golden retriever, labrador retriever, ír szetter, westie, yorkie,) találkoztam néhány Magyarországon viszonylag ritka vagy éppen különleges fajtával is. 

Úgy mint: (képek forrása: google) 

rhodesian ridgeback
angol springer spániel
berni pásztorkutya

border terrier
malinois
parson és jack russel terrier 
drótszőrű német vizsla
kooikerhondje(!)
- nagyon csinos kis holland fajta, bővebben itt: http://en.wikipedia.org/wiki/Kooikerhondje

nova scotia duck tolling retriever


Nagyon jó fajták, tetszenek. Remélem bővül még a repertoár és fotózni is fogok majd tudni.
Melóról majd később, mert annyira jó, hogy megfogalmazni sok lenne most. Előzetesként csak annyit, hogy repkedek.

2011. január 10., hétfő

tényleg nem ez volt a legszebb ezen a napon, de mégis:

Annyira jó. Nem gondoltam volna, de..
...már 6 órányi masszív hollandozás - ahol mximálisan rá voltam kényszerítve, hogy nagyon figyeljek és minél többet beszéljek hollandul - elég volt ahhoz, hogy az agyam, a gondolataim, a reflexeim átálljanak a nyelvre.
Mindezt akkor vettem észre, amikor  rájöttem, hogy hollandul kértem jegyet a pénztárnál: 
...mert a csóka bizony ugyanazon a nyelven karattyolt vissza nekem valamit. 
(Apróbetűs zárójeles:...Amit viszont már nem értettem, ezért visszakérdeztem angolul, ami persze kellőképp hülyén jött ki... na mindegy.)

csak nagyon röviden

nagyon jó a hely...
(mondtam, hogy csak röviden :D)