egy

Elfáradtam, de mostanra nyugodtság van. Az elmúlt 48 óra nagyon sok volt. Kezdődött a szerdai vizsgával (előtte 2 órát tudtam csak aludni). Folytatódott a szoba kipakolásával, ami meglepően gyorsan ment. Aztán jött a neheze: Pifta megtalálta jól a neten, amit én nem: a bérlet Leiden és Amsterdam között havonta 250,50 Euro(!), ami rengeteg (260 Euroért lakom most itt). Be is villogott hirtelen a beszarásjelző a fáradtság, alváshiány és a nem várt meglepetés válaszaként. Majd szépen ki is lett kapcsolva, mert a pánik senkinek nem tesz jót. (Különben is tudjuk jól, hogy ez is csak egy Showhajtás feladat, ott sem szokás megijedni egy feladattól, hanem élvezni kell). Agyalás, gyors okosítás, a B  és C terv úton (lelkierő powered by Pifta).

A B terv szerint kialszom magam a repülőút alatt, majd találkozom az eredetileg is betervezett leideni nővel, meggyőzöm, hogy jó az neki, ha csak egy hónapot is maradok, nem kell (mondom, nem kell!) erősködnie az eredetileg megbeszélt 3 hónappal. Addig meg jól találok szállást (innen könnyebb leellenőrizni a szobát, a helyet, stb..)

Ha ez nem jön be és a nő elküld a halál f*szára, na, akkor  jön a C terv és mehet a tavaly is bevált student hostelezés, és szintén albi keresés ezerrel.

Tavaly nem fájt ennyire itthagyni a repteret, idén sírtam, mint a filmekben. Félreértés ne essék, a repülőn alvás és a későbbi vonaton alvás visszahozta az optimizmusomat, de az az éjszakai egy-két óra maga volt a halál. Már szerda reggel is úgy vizsgáztam, hogy az agyam lassú volt a kialvatlanságtól (mint amilyen a kávéfüggő a reggeli adagja nélkül), de éjszakára ez erőteljes lelassúbodásba és pesszimizmusba csapott át. Az is fájt, hogy nem tudtam 100%-osan ott lenni fejben és szívben, amikor éjszaka palacsintával köszöntetek el tőlem. Nagyon szeretlek titeket.

A repülő még nem szállt fel, de én már aludtam a fedélzeten. A landolásra éppen kinyitottam a szemem. Minden jobb lett.

Nah, ahogy kiadták a poggyászomat a reptéren, döbbentem csak rá, hogy milyen rettenet nehéz. A Leidenbe való leutazás simán ment, de aztán kavartam vagy egy órát, mire megtaláltam (az egyébként vasútállomásthoz nagyon közeli) albérletet.

A nő, aki kiadja a szobát, olyan mint  amilyen nagyanyám lehetett 30 évesen, csak nem kedves. Kedvesnek látszik, de játssza a kiöregedettsége okán a világra is megsértődött, flegma, affektáló primadonnát. Hál'istennek a B terv teljes egészében bevált, olyannyira, hogy kb. majdhogynem az sem érdekli, hogy mikor költözök el innen. Kvázi összefoglalva mondtam neki, hogy akkor havonta fizetek és majd szólok, ha változás lenne. Ő erre azt mondta, hogy nem akar erről többet beszélni, ill. "stay or leave". Hm. oké. Legalább emiatt nem kell izgulni.

Meg aztán, a kedélyes társalgás közben egyszercsak azt is benyögte: "Leave!" Hmm.. Semmi légy szíves, vagy akármi..., Ja wohl, mein Führer, ja wohl! Szóval jókat röhögök magamban a nénin. (Nem is 30-nak, inkább 40-nek néz ki...)

szoba

Igazán akkor jött vissza az életkedvem, amikor kimentem a városba tejért a nőnek  és fotóztam párat. A kezdeti nehézségek után jólesett látni, miért is imádom ezt a környéket. A város(rész), ahol lakom, mint egy ékszer. Bájos minden. A falak, a téglák, a kis udvarok, a padok, a biciklik, a házszámok, a cserepesvirágok.  Így megbocsátható az eső is, ami konstans szemetel. Megkérdeztem az utcán egy kutyát sétáltató férfit, hogy merre van a legközelebbi bolt, erre ő elkezdte mondani nagyon kedvesen, hogy egyenesen menjek 40-50 métert (nem kristálytisztán, de érthető angolsággal) és csak amikor megszólítottam, akkor esett le tulajdonképpen, hogy ő egy hajléktalan. Merthogy a konténerbe nyúlt bele éppen. Amikor hozzászóltam, akkor dobta vissza ijedve és meglepetten a dobozt, amit talált. Ezek szerint  itt a hajléktalanok is többnyire ápoltak, tudnak minimál szinten angolul és a kutyájuk is cuki. Szép. :)

Ma itthon vagyok. (Tegnap éjjel - 11 körül - nem volt netem, remélem nem a nő kapcsolja ki éjszakánként...)

Alig várom már, hogy lássam, hol, kikkel fogom tölteni a gyakorlatot, mit tanulhatok tőlük. Holnap csupa jófejségből létrát megyek nézni a nővel. Sebaj, asszem holnap tipikus holland biciklista leszek. Jelszó: létrát csak bicajjal! :)

És akkor néhány kép:

esik az eső 

bicikli mindenhol

remélem látod a lényeget: golden retriever az utazási irodában.